HTML

Bemutatkozás

A metronóm ütemet ad, s legyen bár a játék túl gyors, kapkodó, vagy lomha, késlekedő, a metronóm mindig kérlelhetetlenül, visszavonhatatlanul üti és zengi azt, amit mindenki érez, aki figyel – hogy hogy is kellene mennie a dolgoknak.

Archívum

Titanic

g_P 2013.09.19. 10:01

violin.jpg

Olvasom, hogy elárverezik Wallace Hartley a Titanic zenekarvezetőjének hegedűjét. Nagy esély van arra, hogy ezt a hangszert nem én fogom megvenni. Pedig szinte látom a szétrepedt cédrus fedőlapot, a foltokban málló politúrt, a korhadó ében fogólapot, amin látszik a tíznapos tengeren hányódás minden szenvedése. Az elpattant húrok csalódottan hullanak szerteszét, amikor az ember kiveszi a hangszert a tokból.

Ez a hegedű, nem egy Stradivari. A muzsikus a menyasszonyától kapta eljegyzési ajándékként. De többet ér, mint akármilyen legdrágább hangszer. Jelkép. A hűségnek, az alázatnak, az elkötelezettségnek, és a hősiességnek a jelképe. Sokszor elképzeltem a pillanatot. A fedélzeten muzsikálnak a zenészek, az utolsó pillanatig. Az utasok fejvesztve rohannak. De aki igazi művésznek született, tudja, hogy mi a dolga.


Nem az életüket mentették, hanem azt tették, amire szerződtek. Az ember születése pillanatában szerződik. Talán a Mindenhatóval. A tehetségért cserébe élethosszig tartó szolgálat. Akármi is történjék…


Megihletett engem is az elsüllyeszthetetlennek hitt hajó zenészeinek sorsa, egy régebbi lemezen szerepelt a dal…

Úgy öleld a hegedű nyakát

Langyos szélben ringatózik az óceán,
Az ég alján ködfátyol
Szivarfüstben úszik most a délután
A hajó csendben táncol

Újvilág, oly messze van még,
Csak most hagytuk el Normandiát
A félhomályban a konferanszié
Fénybe hívja zenekarát

Az este sztárja egy híres francia dizőz
Színes kalap szőke haján
Látszik rajta mit hozott divatba az ősz
Kilencszáztizenkettő derekán

Újvilág, talán várja őt egy férj
Vagy egy hollywoodi filmstúdió
És a hálás közönség, nem sejti még
Ez egy félbetört vakáció

Úgy öleld a hegedű nyakát,
Hogy újraéljük még az éjszakát
Úgy öleld a hangok démonát,
Mintha lenne még száz életünk,
s százhatvan nyár
Ha elkezdted a zenét, abbahagyni kár

Hallunk két furcsa reccsenést,
A gépház megtelt vízzel,
A tisztek még kerülik a feltűnést,
De a pincér egy kép előtt térdel

Újvilág, oly messze van még,
Néhány óra múlva ferde lesz az ég
A zongorán játssz egy rapszódiát
Vagy inkább egy vidám polkát?

Fotó: BOURNEMOUTH NEWS

Címkék: művészet hegedű Titanic

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://metronom.blog.hu/api/trackback/id/tr485523319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.